Fejlesztő: Black Box
Kiadó: Electronic Arts
Magyarországi forgalmazó: Electronic Arts Magyarország

Az arcade utcai autóversenyek kétséget kizáróan legismertebb védjegyével rendelkező sorozatának a Need For Speed-nek jelent meg 2003. év végén a 7. része Underground alcímmel egy csapásra újra a képzeletbeli trónra ültetve a játékot, melynek patináját az utóbbi évek már jócskán megtépázták. A kedvező fogadtatás alapvetően annak köszönhető, hogy az NFS Underground egyszerűen jó, sőt nagyon jó, e megállapítás kifejtéseként most következzék a játék részletes kritikája.

Grafika - A program megjelenéséért a széria előző, 2002. karácsonyán megjelentetett NFS Hot Pursuit 2. című részéhez írt engine a felelős, az ilyenkor szokásos kötelező ráncfelvarrásokkal. Az emlékeinkben élő Hot Pursuit 2 képeket nyugodtan elfelejthetjük, az Underground grafikája minden tekintetben túlszárnyalja elődjét, elsősorban az egész játékot átható, mindenre kiterjesztett csillogó felületeknek köszönhetően. A szemet gyönyörködtető környezet animációhoz hozzájárul a hálás témaválasztás: az Underground utcai versenyeinek helyszíne a sorozat korábbi részeiben oly gyakori országút helyett a nyüzsgő nagyváros utcái. Az előzetes sajtóanyagok alapján hallva a témát, nem voltak túlzott elvárásaim a látványt illetően, hiszen az utcai versenyekről rögtön a jobb sorsra is érdemes Midnight Club II-re asszociáltam, ahol mindig mindenhol egyszerűen csak sötét volt és leginkább cipősdobozokra emlékeztető háztömbök között kellett autózni. Az Underground képvilága minden mai elvárásnak megfelel, így kellemes csalódással kellett konstatálnom, hogy már megint elhamarkodottan ítéltem. Már elsőre feltűnik, hogy a környezet ebben a játékban legalább olyan kitüntetett figyelmet kapott mint az autók; kellően részletes és aprólékos városképet láthatunk a játékban, ahol az épületek változatos, színes fényei ezúttal nem csak a sportkocsikon, hanem az aszfalton és más épületeken is visszatükröződnek, megteremtve az igazi nagyváros atmoszféráját. Az autók megjelenése ezúttal is profi, ezzel talán egyik NFS részben sem volt gond eddig, ami e téren új, az a folyamatos és kötelező optikai tuning intézménye, melyről a grafika kapcsán legyen elég annyi, hogy például beszereltethetünk az alváz alá neonvilágítást, és szinte a karosszéria bármely pontját külön felmatricázhatjuk. A felkínált nagyszámú lehetőségnek köszönhetően, szinte biztos, hogy két NFS játékos se talál ki hajszálra azonos kocsi designt, ami az online játékok színességét is garantálja. A tuning kötelme igazán egyjátékos módban jön elő, ahol az Underground játékmódban az előrejutáshoz a versenyeken szerzett elsőség mellett fontos, hogy megfelelő legyen a külső tetszési indexünk is, melynek elégtelenségekor kénytelen kelletlen áldoznunk kell néhány ezer dollárt a kocsi kipingálására. A játék csillogásának sajnos megvan az ára; a program gépigénye: a VGA területén a belépő szint a GeForce3, a processzornál pedig PIII 1,2 giga.

Irányítás - Kormány vagy billentyűzet? A velős kérdés eldöntéséhez előbb jó pár órát játszottam klaviatúrával, azt tapasztalva, hogy a hagyományos arcade felhasználóbarát stílusjegyek az Underground-ban is benne vannak szépen, így könnyen irányítható a játék billentyűzetről, nincs vele gond. A kormány használata előtt elkezdtem keresni az erő visszacsatolás finombeállításainak opcióját, amiről hamarosan kiderült, hogy hiábavaló, mert nincs. A feszültség szinte érezhető volt a gép körül, mert még tisztán emlékeztem rá, hogy a 6. részben, az NFS Hot Pursuit 2-ben ennek állítgatása nélkül nem is volt érdemes kormányhoz ülni. Túllépve a dolgon néhány perc játék után világossá vált, hogy azért nincs ilyen opció, mert szükségtelen; a program élből normálisan kezelte Logitech Formula Force GP-met. Aki még nem ruházott be erővisszacsatolós PC autókormányra, de szeretne, most bátran vágjon bele a beszerzésbe, az NFS Underground meg fogja hálálni ezt. A játék igazán csak kormánnyal teljesedik ki: a sportkocsikat sokkal nagyobb precizitással és dinamikával lehet az úton tartani mint billentyűzettel, ami bizony nem hátrány, ha sikeres versenyzést szeretnénk. A kérdésre tehát a válasz a kormány.

Hang - Az utóbbi években kötelező stílusjeggyé vált az autós játékoknál a dinamikus, valódi előadókkal megszólaltatott zenei aláfestés. A GTA3 óta egyre több fejlesztő alkalmazza programjaiban az autórádiók imitációját, híres és divatos zenékkel. A sorba ezúttal beszállt az NFS is, szakítva korábbi hagyományaival az Underground-ban a közelmúlt slágerlistáiról ismert zenészeket kért fel egy-két dal megírására a játékhoz. A jól érezhető hip-hop dominancia pergő ritmusa mellett (DMX, Nate Dogg) figyelmet érdemel, a játékhoz készített hanghatások csokra is, melyek közül nekem különösen a 2Fast 2Furious-ból már jól ismert, NOS befecskendezés semmivel sem összetéveszthető hangja tetszett a legjobban.

Játszhatóság - E jellemzőben van talán a legtöbb újítás, a játék nem lett volna annyira megnyerő, ha itt elszúrnak valamit a fiúk, de szerencsére nem tették. A felépített Underground játékmenet egyenesen nagyszerű, és mivel nem túl bonyolult, könnyen össze is tudom foglalni a lényegét. Nyerni kell, ennyi az egész, csak az a kérdés milyen áron és milyen körülmények között. A program egyszemélyes módjának zászlóshajója a főcímmel azonos nevet viselő Underground mód, ahol mindösszesen nem kevesebb, mint 111 utcai versenyen vehetünk részt.

A küzdelmek időigénye a 20-30 másodperctől az 5-10 percig széles skálán mozog, ami az utcai versenyeket színessé, tartalmassá és változatossá teszi. Az Underground kampányrendszerében 5 fő játéktípussal találkozhatunk. A Circuit és Knockout versenyek a tulajdonképpeni hagyományos NFS játékmódok, ahol 2-7 kör megtétele után kell elsőként a célban érnünk.

Ami újszerű e klasszikus versenyeknél, az a játék alapötlete, miszerint minden verseny a nagyvárosi közlekedés forgatagában van lebonyolítva (a Drift mód kivételével). Sportkocsinkkal így az őrült száguldás során nemcsak a versenytársakra kell figyelni, hanem a közúton hemzsegő autókat is ki kell tudni ügyesen kerülgetni (bizton állítom, ez utóbbi nem fog mindig sikerülni). A forgalom mellett különös figyelmet érdemel a program pályavezetése. Az volt a tapasztalatom, hogy amikor első alkalommal versenyeztem egy új Circuit pályán, bizony rendre alulmaradtam egyszerűen csak azért, mert velem ellentétben a gép irányította ellenfelek mindig a kellő pillanatban gyorsítottak ki, vagy fékeztek, ütközések nélkül vették be a hajtűkanyarokat, kihasználták a pályánként 2-3 helyen is felkínált rövidebb alternatív utakat. Némi pályaismeret megszerzése után (szerencsére a játékban minden versenyt korlátlan számban azonnal megismételhetünk) már sokkal könnyebb dolgunk lesz; főleg ha tudjuk, hogy például az út fordulója után az építési területen áthaladva 1-2 másodpercet nyerünk, vagy hogy a csatornamederben az oszlopok között csak nagy ívben ráfordulva tudunk áttépni padlógázzal. Kellő pályaismerettel szinte már nyert ügyünk is van. Szinte, hiszen a közúti forgalom minden próbálkozásnál véletlenszerű, így jó adag szerencsére is szükségünk lesz az Underground-ban.

A Drift mód egy teljesen új kihívás a játékban. A leginkább go-kart-pályára emlékeztető körpályán kell minél tovább csúsztatni a kocsinkat, melynek hosszából, idejéből, valamint a szögből számolja a játék ügyességi pontokat. A Sprint mód, úgy vélem nem szorul túl nagy bemutatásra: itt a városi forgalomban kell egy kijelölt útvonalon (nem körpályán) versenyezni. A Sprint is egy klasszikus NFS játékmód, így folytassuk talán a legizgalmasabb móddal a bemutatást. A Drag-ban egy (többnyire) egyenes útvonalon kell győznünk 3 gépi ellennel szemben. Itt az NFS letiltja az automata sebességváltót, ennél a gyorsulási versenynél éppen az a feladat hogy a sportkocsi maximális teljesítményét kihasználva gyorsuljunk fel. A Drag-nál az ügyes váltókapcsolás mellett egy nagy adag szerencsére is szükségünk lesz; hiszen a forgalom ezúttal is bezavar, ráadásul a versenytársak ezúttal is veszettül használják a NITRO-t. Amikor úgy a 30. verseny környékén először megláttam, hogy a Drag pálya végén még a célvonal előtt áthúz egy tehervonat elállva az utat, bizony majd lefordultam a székről. Majd tucatnyi próbálkozás után (belátva, hogy soha nem érhetek be a vonat előtt) lettem figyelmes az út széli ugratóra, melyről egy kis NITRO befecskendezésével és némi szerencsével át lehetett repülni a vasúti szerelvények között.

Összegzés - Az NFS Underground bebizonyította, hogy van mód megújulásra egy régi PC-s játékszéria esetén is. Rendkívül jó ötletnek bizonyult a készítők részéről az utcai versenyek preferálása. A program vitathatatlanul szép, emellett változatos és kellően dinamikus is. Az Underground-el az NFS újra a műfaj etalonja lett.